Előszó!
- Szeretlek. –nyitotta szóra ajkait, de ez a hang halvány volt, és akadozott. A szívem hasadt meg.
- Pszt. Mindjárt segítenek neked, ígérem!
- Sajnálom… -suttogta még gyorsan… egy könnycseppet láttam lefolyni az arcán, ami keveredett a körülötte lévő vérrel.
- Nem… - rémültem meg.’
Prológus
Minden erőmmel azon voltam, hogy rohanjak. Segítenem kellett neki! Mikor végre odaértem a parkoló másik végébe, a testemmel eltakartam Nathant.
- Megőrültetek? –sikítottam.
- Hát úgy néz ki, hogy te őrültél meg. – vihogott Paul.
- Hát mégis miért kell verni Nathant? Mit ártott nektek?
- Nem is tudom… talán, hogy megszületett. –húzta fel a szemöldökét Ava. Csak egy hajszálon múlt, hogy nem estem neki. Hamis bronzszínű arcán mosoly villant fel, és kacagni kezdett.
- Undorítóak vagytok.
- Hé! Higgadj le! Más csaj a te fajtádból hozzánk sem merne szólni! Te meg itt dirigálsz. Húzz innen a pasiddal és örülj, hogy elengedtünk! –dühöngött Paul.
- Paul! Állj le! Túlzásba viszed… menj haza és püföld inkább az öcsédet! –szólalt meg a háttérben álló Ian.
- Hé, haver! Most a csaj mellett állsz?
- Nem! De a vak is látja mekkora barom vagy! Ő valaha közénk tartozott!
- Valaha! - Paul hátat fordított nekünk, és Avat magával húzva elindult a kocsija felé.
- Sajnálom… - nézett rám Ian.
- Azt hogy nagyra tartjátok magatokat, mikor ugyan olyanok vagytok, mint mi?
- Nem tartom többre magam… és tényleg sajnálom.
- Hagyjuk!
- Viszlát…
- Szia.
Ian is elinduld a saját kocsija felé, és sóhajtva vettem szemügyre a legjobb haverom.
- Jézusom Nathan. Meg is ölhettek volna.
- Na, ne nevettess. Egész jól bírtam.
- Ja, de a végén igencsak kussoltál. Na, gyere… - húztam az autóm felé.
- Figyelj, nem kell, hogy mindig megvédj, ez nem valami fair.
- Mi nem fair? Jézusom, Nathan, bocs hogy segíteni próbálok!
- Nem azzal van nekem a bajom, hanem… hanem… a…
- Nyugodj le, nagyon jól tudom, hogy ez zavar, ismerlek! Ne akarj nekem hazudni, a legjobb haverom vagy! És féltelek! Ez olyan nagy baj? Legalább téged ne veszítselek el rendben?
- Bocs… nem akartam… sajnálom!
- Semmi baj, csak tanuld meg értékelni azt, amit kapsz, oké?
- Nem akarom, hogy magadra vedd! Amilyen bolond vagyok, folyton felhozom, pedig nem kéne ezt tennem. Sajnálom, nem akarom mindig feleveníteni, hogy…
- Fogd már be Nath! Épp azt csinálod!
- Sajnálom!
***
Otthon rohantam a számítógépemhez, és gyorsan bekapcsoltam. Amíg töltött átvettem a ruhám, valami kényelmesebbre. Mikor minden betöltött, gyorsan felléptem msn-re.„Már vártalak” –olvastam elakadt lélegzettel az üzenetet.
„Bocs, csak akadt egy kis probléma a suliban, de már semmi baj. Siettem, esküszöm…”
„Oké, nyugi.”
„Milyen napod volt ma?”
„Nagyon jó… jobb nem is lehetett volna!”
„Miért, mi történt?”
„Hát… láttalak téged.”
„Tényleg?”
„Persze. Gyönyörű vagy.”
„Áruld el végre… mi a neved?”
„Nem!”
„Oké… akkor, szia… jó volt veled beszélni.”
„Kérlek, ne menj!”
„Akkor mond el, hogy ki vagy!”
„Miért ilyen fontos ez most?”
„Mert ez nem fair, te tudod, hogy ki vagyok, mindig is tudtad, én meg találgatok, de nem megy. Igazán elmondhatnád már, hogy ki vagy!”
„Nem lehet”
„Miért nem?”
„Figyelj… túlságosan is tetszel nekem.”
„Te jó ég… akkor most várod, hogy végre elég jó legyél nekem vagy mi? Mit akarsz még? Kedvellek, meg minden… felvettél… oké… de most már igazán itt az ideje, hogy elmond, ki vagy!”
„Nem tehetem.”
„Sajnálom, de akkor vége van, nem akarom ezt az elmebeteg hülyeséget fojtatni… szia.”
„NE! Oké… megszereztem a telefonszámod… este felhívhatlak? És itt már többé nem kell beszélnünk, na?”
„De…”
„A hangom… segít majd?”
„Beszéltem már veled valaha?”
„Nem is egyszer.”
„Akkor meg mitől félsz?”
„Hát… nem tűnt úgy mintha odáig lennél értem. Sőt ellenkezőleg.”
„Ilyen ronda vagy?”
„hmm?”
„Bocsi! Nem úgy értem, ez poén akart lenni.”
„Nem túl jó poén”
„Mondtam, hogy bocsi.”
„Igazából, nem, inkább VELEM volt bajod.”
„Ez igazán bíztató.”
„Ezt ne feszegessük. Este hívlak oké?”
„Oké.”
„Szia…”
„Akkor este…”
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése