4. fejezet

Nem is tudom már, hogy mit várok el Paultól. Mattet még mindig figyeli, hiába minden, mintha csak dísz lennék. Azt hiszem, el kellene nyernem a bizalmát, újra. Ian nem tágít mellőlem, mintha minden percben nekem eshetne valaki. Ava már elfogadott, és büszkén mesél az ’csodás’ életéről. Pont ebben a percben is ezt tette.
- Figyelsz rám Audrey?
- Persze, mit vettél még?
- Imádlak. Na, szóval… tetszett a piros is… - próbáltam kizárni a fejemből a fecsegését, és végre rájönni, hogy mit is tehetnék. De sajnos semmire sem jutottam, csak a sötétben tapogatóztam.
- Aud! –ált elém Ian.
- Te meg mit csinálsz itt? –esett neki rögtön Ava.
- Audhoz beszéltem, fogd be! Velem jönnél? Kérlek. –nézett rám a kék szemeivel, és nem tudtam nemet inteni. Amúgy is kapóra jött, hogy itt hagyjam a „barátnőmet”.
- Ava? –néztem a mellettem ülő lányra.
- Menj csak, ha akarsz. De előtte egy kérdés! Piros, vagy fekete?
- Ő… fekete, az megy mindenhez. –vágtam rá zavartan, majd felálltam, és Iannal a jobb oldalam kisétáltunk a plázából.
- Ian. Ha tudnád, mennyire szeretlek.
- Miért? –mosolygott rám.
- Ne érts félre… - kacagtam –de még egy perc Avaval, és meghalok.
- Nem véletlenül segítettem neked.
- Köszi, hazavinnél?
- Már menni is akarsz?
- Hát azt gondoltam, hogy…
- De buta vagy, nem mész sehova. –mosolygott szakadatlanul –Ma legyél velem.
- Miért? Sok dolgom van még, nem érek rá a hülyeségeidre, te is tudod.
- Nem tudom. Kérlek Aud, maradj. Miért nem adsz nekem egy napot?
- Minek? Már kaptál.
- Régen.
- Ennyi. Vigyél haza Ian!
- Audrey! Kérlek.
- Nem! Jó, tudod mit? Nem kell haza vinned.
- Na, látod.
- Megyek busszal. –emeltem az ég felé a tekintetem, és a főutca felé vettem az irányt.
- Audrey várj!
- Nem érted, hogy haza megyek?
- Haza viszlek, jó?
- Nem kell.
- Kérlek, Aud, legalább ezt engedd meg.
- Na, jó, de nem versz át?
- Dehogy. Gyere már, mégsem hagyhatom, hogy buszoznod kelljen.
- Kibírtam volna.
- Tudom, ismerlek.
- Nem… nem ismersz. Csak azt hiszed. –gúnyolódtam, bár tudtam, hogy egy bizonyos fokig valóban tisztában van velem. De ez semmit sem jelent.
- Makacs vagy.
- Ez van. –mosolyogtam, miközben a parkolóhoz sétáltunk.
- Tetszik még a kocsim?
- Persze, emlékszel?
- Miért ne emlékeznék?
- Akkor jó,már attól féltem, teljesen meggyűlöltél.
- Ilyen nem fordulhat elő Ian, tudod, hogy mennyire fontos voltál nekem, és egy kicsit azt hiszem, hogy az is maradsz, de ugye tudod,hogy ott vége lett mindennek, mikor azt mondtad, hogy "nem".
- Ostoba voltam, hogy maradtam.
- Én szereztem volna neked valakit, lett volna barátnőd, érted.
- Nem azért maradtam, hogy legyen csajom Aud! -mondta gúnyolódva, mikor beszálltunk a kocsiba. Felhúztam a térdeimet, és átkulcsoltam a karommal. Nem szólalt meg. Ha nem a nők miatt maradt, akkor mégis miért? Zavaros lett az egész, végig azt hittem hogy e miatt nem jött. De akkor mégis miért?
Ian feszülten markolta meg a kormányt, és idegesen váltott. Szörnyen éreztem magam. Csak bámultam ki a szélvédőn, de nem néztem semmit. Még kellett jó pár km hazáig, és tudtam, hogy én nem fogok megszólalni, amíg ő sem. És ez némiképp megnyugtatott, nem volt kedvem semmiféle lelkizéshez. Ian nagyon furcsa lett, miután kimondtam hogy szerintem miért nem jött. Azt hiszem megsértettem. De ez semmi ahhoz képest,ahogy ő gázolt belém, de akkor mégis miért vagyok ilyen zaklatott?
"Bebeszéled magadnak!" -gondoltam rá erősen, és helyt adtam. Csak bebeszélem, igen, ez a helyes kifejezés, nem történik semmi, és nem is fog. Év végén kilépek, Mattnek nem esik baja, és vége.
- Aud. -szólalt meg Ian, és egy pillanatra átkoztam magamban.
- Hm?
- Én nem azért maradtam, és ezt szerintem te is tudod, csak nem akarod elfogadni.
- Mire célzol?
- Tudod te azt,szóval ezt a témát hanyagoljuk. Ami megtörtént az had legyen feledve, érted? Már nem tehetem semmissé, hagyd hogy vége legyen.
- Bárcsak ilyen könnyen menne. -sóhajtottam.
- Audrey, a dolgok annyira komplikáltak, amennyire te azzá teszed őket!
- Ne akarj ennyire bölcs lenni. -emeltem égnek a tekintetem, de igaza van. Nem csak ő mondta már ezt a mondatot, és van benn némi igazság.
- Tudom, hogy most nagyon haragszol rám, de azt el fogod felesdni, idővel minden könnyebb lesz, és meg fogod bánni, hogy mindent elhalasztasz.
- Nem lesz könnyebb Ian. Csak elfelejtelek, nem tudom majd felidézni pontosan az arcod, a hangod, azt, hogy mennyire... lényegtelen. De azt nem felejtem el, hogy mit éreztem, csak háttérbe fog szorulni.
- Értem, de te is tudod, hogy alább fog hagyni ez az egész őrületed, szóval előzzük le a jövőt és maradj ma velem.
- Nem! -feleltem feszülten- Vigyél haza!
- Ha nem látnád épp azon vagyok!
- Ne erősködj... most az minden vágyam, hogy a szobámban legyek, és elterüljek az ágyamon.
- Azt velem is csinálhatod! -javasolta vigyorogva.
- Te bolond. -röhögtem rajta.
- Köszi...
- Tudod hogy értem. -kacagtam -Itt fordulj be! -mutattam az utcánk felé.
Ian válaszképpen felhúzta a bal szemöldökét, és rájöttem, hogy miért.
- Aud, tudom hogy hol laksz.
- Jó, már én is rájöttem. -sóhajtottam.
- Figyelj, én nem akarok rosszban lenni veled, és ezt tudnod kell.
- Nem voltunk mi rosszban sosem, de tény, hogy egy perc alatt a padlón vagyok tőled. -gúnyolódtam mosolyogva.
- Igen, és az is tény, hogy te teljesen lökött vagy.
- Engem így kell szeretni, ha nem tetszik, akkor meg ne szólj hozzám.
- Nem mondtam, hogy nem tetszik. -kacsintott, és leparkolt a sárga ház előtt.
- Kösz, hogy hazahoztál, és hogy megmentettél, Avatól.
- Nincs mit. Vigyázz magadra te lökött.
- Nem kell engem félteni. -válaszoltam és kiszálltam a kocsiból.
- Tudom. -bámult maga elé, és visszahajoltam az autóba.
- Hé! Te is vigyázz magadra ember!
- Meglesz. -kacagott.
Hátat fordítottam ennek az őrült napnak, és besétáltam a házba. Jackson a kanapén ült, és épp húzta fel a cipőét.
- Mész dolgozni?
- Igen, sietek. -felelt miközben megindult az ajtó felé- Ja és Audrey, vigyázz a bandával. -szólt még oda, és elment.
- Még te is mi? -néztem utána, majd felrohantam a szobámba.

***

Csak bámultam a plafonom, és azt kívántam, hogy vissza mehessek a múltba. De elgondolkoztam ezen a dolgon, és be kellett, hogy ismerjem, úgyis csatlakoznék, de van amit máshogy csinálnék. Ian... magammal kellett volna rántanom, ostoba voltam, hogy nem tettem meg. Azon törtem a fejem, hogy miért nem jött velem. Ha nem a csajok, vagy az "ismertség", akkor mégis mi tarthatta ott?

- Nem értem! -nyafogtam, és a fejemre húztam a párnám.

A mobilom rezegni kezdett a zsebemben. Csodálkoztam, hogy ilyen korán hív, de azért örültem neki.

- Szia. -szóltam bele.

- Audrey! Milyen napod volt?

- Egész... jó. -erőltettem ki magamból. -Hogy-hogy ilyen hamar hívsz?

- Hamar?

- Fél kilenckor szoktál.

- Most is annyi az idő.

- Mi?

- Nézz rá az órára. -utasított, és döbbenve láttam, hogy valóban fél kilenc volt.

- Oh... -pirultam el.

- Semmi baj, de mégis mit csináltál ma?

- Ő... itthon feküdtem az ágyamon.

- Végre egy nap mikor végre jó helyen voltál.

- Ezt mégis hogy érted?

- Elkerülted azokat az elmebetegeket.

- Nyugi... voltam velük is. Pontosabban Avaval és Iannel.

- Ők még elfogadhatóak.

- Ezt pont te mondod?

- Oké, jogos, azt sem tudod, hogy ki vagyok, de én legalább nem rántalak semmilyen dologba.

- Csak a beszélgetésekbe.

- Nem vagyok rossz ember Aud!

- Aud? Ezt a nevet nem sokan mondják nekem...

- Nem becézhetlek?

- Dehogynem. -válaszoltam, és elgondolkodtam. Újabb tíz fiút zártam ki...

- Lassan rá fogsz jönni, hogy ki vagyok igaz?

- Chad?

- Dehogy. -röhögött.

- Jól van na. Csak... gondoltam megkérdezem.

- Chad már kimaradt, én még nem.

- Hát, újabb fiúkat húztam ki a listámról. És képzeld, maradt még pár ezer.

- Oké... de most is kiemeltél egyet, ki tudja, talán egyszer ráhibázol.

- De ha kimondom a neved, ígérd meg hogy nem fogod letagadni.

- Rendben, megígérem.