6. fejezet

- Mondtam, hogy ne gyere el. – indult meg felém Ian.
- Mondtam, hogy ne akarj irányítani.
- Jaj Aud, nem akarlak irányítani, fogd fel, hogy féltelek.
- Nem kell! Menjünk be. –ragadtam meg a kezét, és magam után húztam. Kicsit összeszűkült a torkom, és emlékek lebegtek a fejem körül, de figyelmen kívül hagytam. Ha már egyszer itt kell lennem, élvezzem is, ha egyáltalán ilyen szóba jöhet.
- Nyugi Aud. –kacagott Ian.
- Nyugodt vagyok…
- Ava keresni fog.
- Tudom…- sóhajtottam - Szóval menjünk oda hozzá. azt hiszem.
Áttörtünk a tömegen, és Ava asztalához sétáltunk.
- Szia Audrey! –mosolygott rám. Szőke fürtjei fedetlen vállára omlottak, és vérvörös ajkait újra szóra nyitotta- Kérsz? –nyújtotta felém a kezében szorongatott… üveget, de megráztam a fejem. A környezet miatt úrrá lett rajtam a múlt. Ugyan úgy kezdtem érezni magam, mint régen. Nem tudom, hogy mi történt, de levegő után kezdtem kapkodni. Izzadt a tenyerem, és oxigénre volt szükségem.
- Jól vagy? –kérdezte April.
- Persze. –mosolyogtam rá, de ez a mosoly átalakult fintorrá, mikor megláttam Pault közeledni.
- Szia, kislány. –tette a vállamra a kezét, de én csak bólintottam.
- Paul, hagyd békén, most velünk van. –mondta Ava flegmán, és éreztem, ahogy a fiú megfeszül.
- Féltékeny vagy Ava? –mentette ki magát.
- Én? Ugyan, miért lennék az. Menj, táncolj inkább.
- Majd táncolok, ha akarok, jó?
Gyorsan kizártam a fejemből a vitát, és elhúzódtam Paultól. Ian észrevette, hogy távolodom, és ezért hirtelen kettőnk közé ált. Mély levegőket kellett vennem, hogy kitisztuljon a fejem. Pia szag terjengett az egész épületben, és sűrű, keserű füst. Régen szerettem… de már minden más.
- Elmenjünk egy kicsit? –kérdezte Ian úgy, hogy csak én haljam meg.
- Nem szükséges, kibírom.
- Oké. –válaszolta, de én abban a pillanatban meggondoltam magam, és el akartam tűnni.
- Nem akarsz táncolni egy kicsit?
- Kedved támadt?
- Azt hiszem igen, vagyis inkább az, mint itt állni.
- Rendben.
Megragadtam Iant és magam után húztam, át a tömeg másik felére, messze Pauléktól.
A zene egyre hangosabban szólt, és lassan felvettem a ritmusát. Hirtelen minden köd elszállt a fejem körül, és csak Ianre figyeltem. Kezdtem fáradni, de nem érdekelt, nem hagytam abba a táncot. Ian mosolyogva húzott magához, és hiába dübörgött a zene, mi teljesen máshogy kezdtünk mozogni. Nem tudom, hogy mi történt, de csak őt láttam magam előtt. Szorosan egymáshoz simulva ringatóztunk. Nem érdekelt semmi, és senki. Felnéztem, hogy lássam az arcát, és ő egy hibátlan mosollyal fürkészett. Kék szemeiben merülni kezdtem, és képtelen voltam abbahagyni. Ian kicsit eltávolodott, és nekem is tisztult a fejem. Eltűnt az előbbi érzés, de vissza akartam kapni. Újra közel mentem hozzá, és meglepve figyelte, hogy mennyire beengedem a világomba. Ismét az arcára néztem, és ajkai rohamosan közeledtek felém, épp hogy súroltuk egymást, mikor valami elrántott.
- Mi van? –kérdeztem automatikusan, de Paullal találtam szembe magam.
- Mit műveltek?
- Táncoltunk, talán nem szabad?
- Hát Audrey, vele nem, viszont velem igen.
- Hogy mondod?
- Hallottad nem?
- Szállj le rólam! –ellenkeztem, azzal visszafordultam Ianhez, de Paul megragadta a karom, és maga után rántott.
- Tudom, hogy táncolni akarsz! –magyarázta, mikor magával szembe fordított.
- Nem akarok. –néztem homályos tekintetébe, és félve jöttem rá, hogy részeg. Mivel nem tudtam, hogy mit fog tenni, ha visszautasítom, táncolni kezdtem vele, de tartottam a távolságot. A zene lassúra váltott, és a szívem majd kiugrott a torkomon.
- Na? –tárta szét a karjait, és várta, hogy hozzá simuljak, de nem tudtam megtenni. Mély levegőt vettem, és kész voltam elrohanni, de egy pillanat alatt magához rántott. A pólója bűzlött a cigitől, és a szájából átható alkohol szag ömlött.
- Kérlek ne! –akartam eltolni, de erősen tartott, és meg sem hallotta, amit mondtam.
- Gyönyörű vagy. –szólalt meg, és minden eddiginél jobban féltem. A kezei, amik eddig a derekamon voltak, lejjebb csúsztak, és nem akart ereszteni. Gyenge voltam, hiába próbáltam eltolni, ő nem eresztett. Azt hiszem, észre sem vette, hogy próbálkoztam.
- Állj le Paul!
- Tudom, hogy kívánsz Audrey.
- Menj Avahoz! –üvöltöttem, de a nagy hangzavarban alig lehetett hallani.
- Dehogy megyek, a tiéd vagyok… -nyökögte, és meg akart csókolni, de kitértem előle.
- Kérlek, ne. –mondtam, miközben összeszűkült a torkom, de ő újra meg akart csókolni –Elég!
- Ne tagadd meg magadtól ezt az élményt. –vigyorgott, és újra közelített, felém, de elfordítottam a fejem, és a fülemet kezdte harapdálni.
- NE! –suttogtam, és pár könnycsepp hagyta el a szemem sarkát. Feladtam minden reményt, nem enged el. Mikor már abbahagytam, és undorodva hagytam, hogy a nyakam puszilgassa, Paul eltűnt. Ava állt meg előttem, és elkerekedett szemekkel nézett rám.
- Minden oké?
- Azt hiszem. –könnyebbültem meg, de ez nem tartott sokáig, Paul félre lökte Avat, és megint felém tartott.
- Nyugi, az enyém vagy.
- Hagyj békén!
- Mi az, hogy hagyjalak békén?
- Érted, nem?
- Ne butáskodj. –vihogott, és megint magához rántott, de én automatikusan pofon vágtam. A szemében valami megváltozott, és nagyon megrémültem. Hatalmas tenyere az arcomon csattant, és a lendülettől a földre zuhantam.
- Normális vagy? –hallottam Iant, miközben segítő kezeket nyújtott nekem. Mikor újra a két lábamon álltam, Paul csodálkozva nézet.
- Soha többé ne gyere a közelembe. –ömlöttek belőlem a szavak, és reszkető lábakkal indultam meg a kijárat felé. Sosem undorodtam még ennyire tőle.
- Ez a te hibád! –hallottam a hátam mögött, és mikor megfordultam, Paul már Iant ütötte.
- Elég! –ugrottam közéjük, és a medve méretű srác hátrálni kezdett.
- Nem akartam…
- De megtetted. –válaszoltam, és Iant magam után húzva kisétáltam.
- Sajnálom. –néztem vérző arcára.
- Mondtam, hogy ne gyere el! –válaszolt közömbösen, és fájt, hogy ez csinálta.
- Nem akartam… én nem akartam bajt…
- De sikerült összehoznod…
- Hagyd abba!
- Öntörvényű vagy Audrey! Azt hiszed, hogy tudod mi a jó neked, pedig nem! Tévedsz, nagyon is!
- De Ian…
- Állj le! Ne akarj ennyire vigyázni Mattre! Ő kereste magának a bajt, és te meg magadra vállalod! Azt hiszed, hogy te állsz a középpontban, pedig vedd már észre, hogy nem!
- Hogy mondhatsz nekem ilyet?
- Könnyen! Egyik percben leszólsz, gyűlölsz, másikban meg közeledsz! Nem értelek Aud! Magad sem tudod, hogy mit akarsz!
- És ha nem tudom, akkor meg mi van?
- Ezzel másoknak ártasz! Nem engeded közel magadhoz az embereket, és csodálkozol, ha ez történik! Nézd meg mit tettél Nathannel! Ha olyan jó barátnak tartanád, akkor nem hagytad volna ott Lily mellett! Az a csaj elvetemült!
- Csak szerelmes Nathbe…
- Ez épp elég! Fogd már fel! Mások életével játszol Aud!
- Ne keverj bele mást a problémákba!
- Oh… azt hittem, hogy te csinálod ezt! –nézett a szemembe, és beláttam, hogy igaza volt.
- Kérlek, hagyd abba! –szegeztem a földre a tekintetem.
- Nem akarlak bántani Audrey! Mond, van valaki, akivel legalább őszinte vagy?
- Igen…
- Kicsoda?
- Te…
- Velem? Ne nevettess.
- Rendben… de attól még van…
- De ne is hazudj!
- Igen is van! Ott a telefonos srác!
- Telefonos srác?
- Minden nap felhív, a giminkbe jár, és tetszem neki…
- Kicsoda?
- Nem tudom.
- Jaj, Audrey! Azt ne mond, hogy… ilyen nincs!
- Most mi van?
- Audrey! Azt sem tudod, hogy kivel beszélsz, és vele vagy őszinte? Nevetségesen viselkedsz!
- Tiporj a földbe, oké?
- Nem akarom…
- Már megtetted. Egy fél órája, még…
- Még?
- Azt hittem, hogy fontos vagyok neked. Majdnem történt köztünk valami.
- Majdnem.
- Hogy lehetsz ilyen?
- Majd szólj, ha tudod, hogy mit is akarsz valójában, oké? Addig meg, felejts el…
Könnyes szemekkel fürkésztem, de semmit nem találtam a szemeiben, komolyan gondolta. Elszédültem egy pillanatra, és bántam, hogy nem sikerült a csók… azt hiszem, ma este minden megváltozott. Ennek előbb kellett volna megtörténnie.
- Sajnálom. –hebegtem, de Ő csak megrázta a fejét, és hátat fordított nekem.
Egyre jobban szúrt a szemem, és egyre több könnycsepp száguldott végig az arcomon, és el akartam bújni valahova. El akartam menekülni a világból. Ebből az érzésből erőt merítve rohanni kezdtem. Rohanni haza…